Kínai kutatók által megjelentetett új tanulmány szerint a Föld magja lassabban kezdett forogni a külső rétegekhez képest. A Pekingi Egyetem munkatársai elemezték a földrengések által keltett szeizmikus hullámokat, melyek a Föld belső magján keresztül haladtak, és óriási dologra jöttek rá a Föld belsejével kapcsolatban.
A Föld belső szilárd magja egy nikkel és vas összetételű nagy sűrűségű anyag, melynek mérete akkora, mint a Plútó bolygó. Ez a mag eltérő sebességgel képes forogni, mint a folyékony külső mag, és periodikusan változtatja is sebességét. A külső maghoz képest 2009-ben fedeztek fel eltérő sebességű forgást, így már látszik, hogy a két réteg nem állandóan együtt mozog. Mivel most lassabban forog a belső mag, így a földfelszínről nézve olyan, mintha megfordult volna a mozgás iránya, pedig ez csak relatív érzet.
Ezek a mélyben történő mozgások azért bírnak jelentőséggel, mert befolyásolják a mágneses mezőt, amit a Föld generál. Így következhetett be, hogy a mágneses északi pólus is helyet változtatott korábban dokumentált módon.