oktatás

Az OKJ-s rendszer megszűnésével kevesebb alapszakma közül választhatnak a tanulni vágyók

A Felnőttképzők Szövetsége Magyarország legrégebben működő, legnagyobb, nyitott tagságú, független szakmai felnőttképzési szövetsége, elnöke dr. Zsuffa Ákos. A szövetség tagjainak életében és működésében már rég várt, azonban csak 2020 őszén körvonalazódó változásokat hozott, hogy az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét 2021 januártól a szakmajegyzék váltotta fel. 

A változások közül az egyik legjelentősebb és mind az oktatási egységek, mind a hallgatók számára a leglátványosabb változást a korábbiaknál kevesebb alapszakma közül lehet választani, a legtöbb képesítés pedig csak iskolai rendszerű képzésben – nappali vagy esti tagozaton – végezhető el. „Emellett a felnőttképzők számára szintén nagyon jelentős változás, hogy az OKJ-ból kikerült képzéseket, korábbi ráépüléseket, adott munkakörökhöz kötött képzéseket szakmai képzésként a szakképzőn túl a felnőttképzők is végezhetik” – mondta el Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke.