Az új szabályozás két pillérre épül: egyrészt az aktuális piaci árak alapján meghatározott értékhatárokat úgy alakították ki, hogy a kategórián belül lehetővé tegyék azonos komfortfokozatú autó kiválasztását bármelyik meghajtási mód esetén, így elérhetővé válnak a belsőégésű motoroknál jellemzően drágább hibrid, plugin hibrid, és tisztán elektromos üzemű autók is az adott kategórián belül.
Az SAP Hungary egyébként azzal számol, hogy az otthoni munkavégzés térnyerésével csökken az ingázásra fordított kilométerek száma, az elektromos töltési lehetőséggel rendelkező autóknál pedig a fogyasztás egy része vagy egésze a munkahelyen ingyenesen vételezett áramból valósul meg. Csökkentették az üzemanyagra fordítható éves keretet, ami szintén a kisebb fogyasztású modellek felé tereli a munkavállalókat. Ha valaki túllépi a keretet, a többletet már neki kell kifizetnie.
A vállalat székhelyén azonban például korlátlan elektromos töltési lehetőséget biztosítanak az erre alkalmas SAP cégautók számára; a lehetőséggel azok is élhetnek, akik saját tulajdonú autójukat használják.