Felmondani általában még akkor is nehéz, ha már megvan az új állásunk, és nyomós okunk van rá, hogy búcsút mondjunk az aktuális állásunknak. De vajon miért van ez, és hogyan elehet jól csinálni? Kicsit hasonlít a helyzet egy szakításhoz, hiába van az, hogy mi kezdeményezzük, mégis nagyon nehéz.
Először is nagyon fontos, hogy törekedjünk rá, hogy ne égessünk fel minden hidat magunk mögött, sosem lehet tudni, hogy mikor lesz még szükségünk a jelenlegi munkahelyünkön felépített kapcsolatokra.
A felmondás során emellett még arra is figyelnünk kell, hogy mi is volt a munkaszerződésünkben, milyen feltételei vannak a felmondásnak, és hogyan tudjuk tartani ezeket. A munkaszerződés egy olyan hivatalos dokumentum, aminek megkötésével a munkáltató és a munkavállaló között munkaviszony jön létre. Fontos, hogy bizonyos elemeket tartalmazzon a szerződés, annak érdekében, hogy megfeleljünk a magyar törvényeknek. Amennyiben a szerződés nem rendelkezik valamilyen módon a munkaviszony időtartamáról, úgy az határozatlan időre jön létre. Ha nem jelölik meg benne a munkavégzés helyét, úgy azt kell majd annak tekinteni, ahol a munkavállaló szokás szerint a munkáját fogja végezni.